Nem csoda, hogy felborult az életciklusom. Tudat alatt annyi alvást próbálok elérni, amennyit csak lehet; amennyit a környezet és a biológiai adottságaim megengednek. Mondjuk napokon keresztül 18 órákat, lehetőleg egyben, vagy két részletben, hogy a végén már jó hosszú összefüggő paradox alvási szakaszok jelentkezhessenek.
A paradox alváshoz, vagy R.E.M. alváshoz köthetőek az ún. eleven álmok, amelyeket valóságosnak érzékelünk abban a pillanatban. Ebben az alvási szakaszban tényleg szinte megegyezik az agyi aktivitás az ébren lévő emberével, a legnagyobb eltérés csak az atóniás állapotot előidéző motorneuronos inaktivitás, más szóval, hogy az egészséges ember valójában nem futkorászik a szobában, amikor azt álmodja, hogy pókok másztak a hátára. A paradox alvás funkciója, jelen hipotézisek szerint, bizonyos típusú emlékek elrendezése, kiváltképp a gyakorlati készségekkel és a környezet tulajdonságaival kapcsolatosaké. A rendezés közben kiolvasásra kerülnek az emlékek, és amelyek hasznosak vagy valamiért relevánsak, még erősebben visszakerülnek, amelyek nem, elfelejtődnek.
A tapasztalat azt mutatja, hogy bárki meg tudja tanulni irányítani az álmait. Ez valószínűleg úgy lehetséges, az eleven álmok funkciója a memória visszaírása (vagy azok ennek velejárói). Ha tudatosan relevánsnak jelölünk bizonyos emlékeket, akkor agyunk azokat fogja visszaírni, tehát azokat fogjuk valóságként újraélni.
Én éppen ezt teszem, bár csak a folyamat közepén vettem észre. Valami miatt elkezdtek olyan álmaim lenni, amelyek nem elrugaszkodottak a valóságtól, de egy olyan világban játszódnak, ahol nem követtem el az egyébként elkövetett hibáimat, így nem csak a folyamatos csalódott és bűntudatos érzés nincs meg, de konkrét gyakorlati előnyben vagyok: vannak barátaim, szeretőim, valamennyi pénzem is, stb. Az álmodott világ sokkal jobb, mint a valós.
De mi lesz, amikor már napi 24 órát fogok aludni?
